Vasárnap délelőtt

A vasárnap délelőtt figyelmet követel magának, és addig rángat, amíg meg nem kapja. Nincsenek szabályai, illetve talán csak egy: szabadulj ki, lélegezz fel, a korlátokat, görcsöket vesd a sarokba. Vasárnap délelőtt dalol a kávéfőző, mosolyog a kávésbögre: végre csendesen boldog, kipihent ajakkal találkozik. A kávéillat igyekszik kiélvezni létezése minden pillanatát, a legrejtettebb zugokban, apró repedésekben bújik meg, hátha odatapad, és akkor illékonyságát állandóság váltaná fel. Álmodozik, vasárnap délelőtt neki is szabad. Mert vasárnap délelőttre a portörlő is megszokta újabb gyűrődéseit, s esze ágában sincs azokon akár minimálisan is változtatni, ilyenkor ő a mozdulatlanságban hisz. Vasárnap délelőtt viszont a könyvespolcok keményen edzenek: a könyvek mocorognak izgalmukban, lapjaik sisteregnek, a szavak és betűk szabadulni vágynak, valamelyikért kíváncsi kéz nyúl. A kiválasztott könyv gondolatai vasárnap délelőtt különös erővel hatnak, kényelmesen járják át a lakást, aztán egymásba kapaszkodnak, s körbefonják az olvasót, sőt birtokba veszik egész testét, fejét és szívét is. Mert tudják, hogy vasárnap délelőtt nem űzik el őket. A hálóköntös vasárnap délelőtt örömtáncot jár viselőjén, vagy talán éppen viselőjével mambózik át a hálószoba küszöbén. Végre nem csak hálni járnak benne, végre órák hosszat ölelheti és érezheti az emberi testet, hallgathatja a szívdobogást. Hát ilyen a vasárnap délelőtt. Nem gondol és nem enged gondolni a hétfőre.