Gondolatlabdák

Meghalt Fodor Ákos (a haikuk izgalmas játékra hívnak)

Elhunyt Fodor Ákos, a magyar haiku egyik nagy mestere. Bevallom töredelmesen, hogy keveset tudok róla, sőt, igazából csak rövid két-három soros verseivel találkoztam. Sokáig nem is értettem igazán, hogy tulajdonképpen mi ez a haiku-őrület. Körülbelül egy éve kezdett visszaáramlani az életembe a líra, addig az érettségi óta szinte csak prózát olvastam (khm, ízé, szóval egy jó tíz évről van itten szó…). Így bukkantam a versek között a haikukra, ezekre a néhány soros, néhány szavas csodákra. Aki szeret olvasni, tudja, hogy mekkora élményt tud nyújtani egy több száz oldalas regény. A haikuk egy sokkal interaktívabb játékra hívnak: néhány másodpercig tart elolvasásuk, aztán bólogatunk, pislogunk, mosolygunk, olykor nevetünk, megremegünk, megrökönyödünk, ámulunk és bámulunk, majd azt mondjuk: hű, de nagyon így van! Na és ezután jön csak a mélyutazás magunkban, hogy tulajdonképpen miért is, vagy hogy is van ez? Izgalmas játék, de íme Fodor Ákos tökéletes fogalmazása a Pontok című kötetéből:
„A haiku kettőt tesz költővé – amint a szerelem kettőt, szeretővé.
Leírója nem sámán, nem szónok, nem sebész; elolvasója nem alávetett, nem elszenvedő, nem tétlen. Találkozva e fókuszban: oldva oldódhatnak, gyógyulva gyógyíthatnak s válnak, míg vállalják, valami Harmadikká.
Aszketikus forma, próteuszi műfaj, eleven mentalitás; időt, teret inkább teremt, mint fogyaszt.
Boldogok, akik – ha egyetlen haiku pontjában is – találkozhatnak és megérinthetik egymást.”

Néhány kedvencem tőle:

Gyertyaoltás előtt
Bámulom tested
falra szökkent árnyát – ma
két lánnyal alszom!

Kérelem
rajtam úgy segíts:
gondjaimból részt ne végy,
csak tudd, hogy vannak

Házassági emlékmű
van, mikor tisztább
eltörni egy tányért, mint
elmosogatni

Ádám
micsoda Kert ott!
Virágszándékainkat
tett-gaz verte föl.

Szerelem
ahogy a szél meglebbenti a függönyt:
nem a függöny, nem a szél. A lebbenés.

Öregség
túl közelről
nem látlak jól

Halottak
képeik falnak
fordultak felőlünk és
a hátuk: tükör

Egy portré
Sápadt, mint egy nappal égő lámpa.
Ad-e fényt? kiderül – éjszakára.

Magányszabály
Veszteni? nyerni?
– ne, soha! csak játszani
szeretnék. Mindig.

Dráma
– Vallj színt! rivallják.
– Szivárvány… suttogom.

Depresszió
… olykor, ha bármit is teszek:
mindent valami más helyett…

Címkék: , ,

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!