Amikor két darab Ént szabadjára engedek, hogy beszélgessenek egy kicsit, a többiek meg – akik sokan vannak – maradnak a kalitkában bezárva, akkor sok téma vetődik fel közöttük, most éppen így zajlott a dolog:
– Félek az öregségtől!
– Na ne már! Én meg a haláltól!
– Nem akarok öregedni!
– Nem akarok meghalni!
– Ki akar? Most az egyszer ugyanarról beszélünk, nem? Öregség és halál összefügg egymással.
– Nem, az öregség az élettel függ össze, vagyis az élet része. Én a haláltól félek, nem az élettől. Hosszú életet szeretnék, ami csak úgy lehetséges, ha közben öregszem.
– Szóval nem félsz a ráncoktól, a petyhüdtségtől, a betegségektől, az őszüléstől, a gyengüléstől, a zsugorodástól? Semmi ilyesmitől? Ez az a test, amelyért most annyit dolgozol, amellyel viszonylag elégedett vagy, amelyet képes vagy ráncba szedni annyira, hogy akár 5-10 évet is letagadhatnál, és ha összekaparod magadban az önbizalom és az öntudat apró szemcséit, akkor el tudod hitetni a külvilággal, hogy fiatal vagy, friss és üde… Nem félted ezt? Nem félsz attól, hogy mindez elveszik, hogy mindezt elveszíted?
– Hűha, itt valaki nagyon hiú!
– Dehogy hiú..
– De, a hangsúlyod mindent elárul.
– Ennyire baj, ha jóban vagyok önmagammal?
– Egészen pontosan melyik éneddel vagy jóban?
– Ha-ha-ha!! Magammal! De nem válaszoltál. Egyáltalán nem félsz az öregségtől?
– Amikről itt az előbb beszéltél, azok a hosszú élet velejárói. Ez van, én nem látom ezt olyan tragikusnak, mint te. Szerintem maga az öregedés egy csodálatos folyamat.
– Ja, egy-két embernek megadatik a szép öregedés, betegségek vagy nagyobb gondok nélkül, szellemileg épen, és 80-on túl is vígan tekerve a svájci hegyekben. De ez ritka. És ha valami kór fokozatosan kezd felemészteni, tehetetetlenné válsz, nem ismered meg a családtagjaidat és csak púp vagy a hátukon? Szerinted ez csodálatos folyamat?
– Ezek betegségek, amik kortól függetlenül sújthatnak és sújtanak is sokakat. De az öregedés önmagában a legtermészetesebb emberi folyamat, sőt maga az élet! Én pedig szeretem az életemet, szeretek élni!
– Te nem vagy normális.
– Miért? Meg akarsz halni, mondjuk most vagy nemsokára? Mert ha nem, az a szomorú hírem van számodra, hogy öregedni fogsz! Sőt, jobb ha tudod, hogy máris öregszel, akkor is ha ki tudod magadat adni húsznak.
– Én, képzeld, kifejezetten élvezem, hogy fiatalabbnak látszom! Na de ha ennyire öregedés-párti vagy, ugyan áruld már el nekem drágám, hogy akkor meg mi a csudáért félsz a haláltól? Hiszen a halál is természetes dolog, az élet része.
– A halál? Az élet része? Te hallod, amit mondasz? Igen, természetes dolog, aki megszületik, az meghal előbb-utóbb, valóban. (Hú, de közhelyes vagyok, főnök be fog pipulni.) De tudod, mi van? Az öregség az élet része, a halál meg nem. Az maga a halál, amire sajnos még nem találtunk jobb szót, és értelmezni sem igazán tudjuk, bár próbálkozunk keményen. De az valami baromira megfoghatatlan dolog, és ezért félünk tőle. Mindenki fél tőle, érted? Aki nem, az is.
– De azzal zárul az életünk, akármennyire közhelyesen is hangzik…
– Igen, de akkor sincs köze az élethez, a halálnak nem lehet köze az élethez! Az élet túl szép, túl fűszeres, túl izgalmas ahhoz, hogy bemocskoljam ezzel a halál-témával. Képezzen csak egy külön kis valamit, de ne érintkezzen az élettel. Az életemmel! Te, mi van, ha mindjárt meghalunk? Be sem tudjuk fejezni a beszélgetést? Bármikor meghalhatunk, nem kell hozzá betegség, vagy öregség, vagy bármi, jöhet az magától is… Ettől nem félsz?
– Nem. Nem fogom az egész életemet a haláltól való félelemnek szentelni. Úgysem tudunk ellene mit csinálni…
– Na hát ennyi! A halál, az biztos. Az öregség nem. És én meg akarok öregedni. Az az álmom, hogy egyszer vén trotty legyek, érted már?
– Nem, nem akarom megérteni. Én száz évig akarok élni öregedés nélkül! Érted már?
– Hú, de geci hiú vagy! És nem bírod elviselni, hogy kicsúszik a kezedből az irányítás!
– Te kis hülye, álszent életigenlő, aki majd jól berezel az utolsó pillanatokban!
– Már ha lesz ideje….
– Az öregség pusztulás, a pusztulást pedig a halál táplálja, fogd már fel!
– Az öregség az élet része, nézz már szembe ezzel!
– Na jó, ma sem jutunk dűlőre… Tudod, mit? Szeressünk élni, és vonuljunk vissza. Főnök már ki lehet készülve tőlünk rendesen.
– Ez volt a célunk, nem? Na menjünk, a többiek már biztosan várnak.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: