A seggberúgásról, ami azért néha jól jön

Senki nem dönthet helyettem, senki nem menthet meg, senki más nem élheti az én életemet. Tudom. A csapból is ez folyik. Ha valakitől még egyszer meghallom, esküszöm, seggbe rúgom, mielőtt azt gondolná, hogy valami egetrengető bölcsességre jött rá. Ha valaki azt hajtogatja, hogy mi a tuti a számomra? Azt még jobban seggbe rúgom, vagy seggbe rúgnám, ha merném. Különben, a fenébe is, miért is nem merem? Legyen az közeli, távoli, hivatalos, a szomszéd, a fűszeres, vagy a fán osonó kismókus (mondjuk az ő esetében inkább a farkára lépek). Gyáva kukac vagyok néha. Naponta hányszor, de hányszor rúgnék seggbe másokat (jó, persze leginkább átvitt értelemben). Öcsém, milyen combjaim lehetnének már! Rájuk férne, a legnyomibb és legkevésbé edzett testrészeim. És amúgy mennyi – mennyi tényleges és elképzelt seggberúgás történhet egy nap alatt a világban… Aki kapja, annak fáj, olykor nagyon. Nem érti, vagy nagyon is érti, dühös miatta, esetleg megszeppent. Azt játssza, hogy meg sem kottyant, vagy sírva fakad abban a minutumban. Visszarúg vagy vissza szeretne rúgni. A seggberúgás árthat annak, aki adja, annak, aki kapja, és leginkább árthat kettejük kapcsolatának: sérülhet, megszakadhat, megszűnhet. De nem feltétlenül. Akár szorosabbá is válhat, igazabbá, aktívvá, működőbbé. Sokféle hatása lehet, attól függetlenül, hogy a felek ismerik-e, illetve mennyire ismerik egymást. A legjobban mégis a tökéletesen időzített és célzott seggberúgás fáj, valaki olyantól, aki nagyon fontos számunkra. Ez az, amit érdemes felismerni, tudomásul venni, jelentőségüket felfogni. Fáj igen, nem kicsit, és sokszor nem csak annak, aki kapja, de mindent megér. Nagyon telibe tud találni, de óriási szükség van rá: nem akar helyettünk dönteni, de megtántorít, kizökkent, mélyen belénk vésődik értelme: Ez így nem jó, lépj! Néha pont egy ilyen határozott seggberúgás térít észhez. Csak egy pici baj van vele: ez a tökéletesen időzített mozdulat baromira ritka, egy-két igazán jogosult van a közelünkben, és nem könnyű felismerni: ehhez félre kell lökni a sérelmeket, a gőgöt, megérteni, hogy a mi érdekünket szolgálja, a felocsúdás után pedig megtenni a lépést, amit olyan régóta halogatunk.