Március 27-e a színházi világnap, ebből az alkalomból minden évben felkérnek egy színházi embert, hogy fogalmazza meg üzenetét, amelyet felolvasnak a világ színházaiban. Idén Krzysztof Warlikowski, lengyel rendező gondolatait hallhatjuk, olvashatjuk.
Szeretem azt az illatot, amit akkor érzek, amikor az épületébe belépek. Szeretem letenni a ruhatárban a kabátomat, belegyömöszölni ujjába a szerep-álarcokat, megkönnyebbülve belépni a terembe, ahol a következő órákban általában két dolog történhet. Vagy megfeledkezem önmagamról, vagy visszatalálok önmagamhoz. De néha az is előfordulhat, hogy unatkozom. Szeretem a kockázatot: vajon színházi élményre vagy unatkozásra váltottam jegyet? Szeretem azt az elvarázsolt világot, vagy éppen kifordított valóságot, amit nyújthat nekem, szeretem az energiát, a mélységet, az érzelmeket, a pillanatok erejét, az életszagot, a játékosságot, a humort, a ki- és összekacsintásokat. Szeretem, hogy a néző nem a játékszere, hanem a játszótársa. Szeretem a közös játékot, szeretem a színházat.
Első színházi élményem általános iskola alsó tagozatához köthető. Sárvárról utaztunk busszal talán Szombathelyre, talán Veszprémbe, már nem is tudom pontosan. Az előadás az egész osztálynak nagyon tetszett, én is hatása alatt voltam sokáig. Arra emlékszem, hogy a kék színnek domináns szerepe volt benne (sok zenei rész volt, egyetlenegy sor rémlik: nem olyan kék, mint az ég…). Nemrég kutakodtam ezzel kapcsolatban a neten és arra jutottam, hogy valószínűleg Szabó Magda Sziget-kék című ifjúsági története lehetett. Szabó Magda a kedvenc írónőm, jó tudni, hogy nem az Abigéllel kezdődött a „kapcsolatunk”.
Bár színházi élményre mindig is vágytam, a színházba járás igazából csak néhány éve vált életem részévé, amióta Budapesten lakom. A kínálat óriási, többfelé jártam már, de sok helyen még nem. A prózai darabokat jobban kedvelem, mint a zenéseket. A musical nem az én világom, túl modoros műfajnak tartom, például az Operettes Ghostban nagyot csalódtam, viszont a Poligamy a Madáchban tetszett. Szeretek nevetni, könnyezni, szeretem, ha a lelkem mélyén valami megrezdül. Eddigi kedvenc színházam az Alföldi Róbert által vezetett Nemzeti Színház volt, egy nagyon-nagyon sokszínű, izgalmas és nívós társulattal. Mai napig sajnálom, hogy szétesett, nagy kár érte. Egyik nagy kedvencem, amit ott láttam, az Angyalok Amerikában.
A mostanában látottak közül kiemelkedik a Happy Ending a Belvárosi Színházban. Alapvetően prózai darab, jól megoldott zenei részekkel. Könnyednek tűnő, humoros, központi témája pedig a rák. Amolyan egyik szemem sír, a másik nevet típusú előadás, nagyon szeretem az ilyeneket. Az egyik szereplőt eredetileg Margitai Ági (†2014) alakította.
Néhány kedvenc színművészem:
Fiatalok: Bánfalvi Eszter, Tompos Kátya, Balla Eszter, Borbély Alexandra, Petrik Andrea, Szabó Kimmel Tamás, Tasnádi Bence, Makranczi Zalán, Keresztes Tamás
Kevésbé fiatalok: Törőcsik Mari, Nagy-Kálózy Eszter, Udvaros Dorottya, Hernádi Judit, Eszenyi Enikő, Alföldi Róbert, Stohl András, László Zsolt, Kulka János, Rudolf Péter, Mucsi Zoltán, Scherer Péter
Az alábbi videóban az 1997-es Vígszínházas Fekete Péterből láthattok egy részletet Eszenyi Enikővel és Rudolf Péterrel (szerintem nagyon aranyosak 🙂 )