Kívántam régóta, láttam álmomban milliószor. Megszereztem, immár az enyém. Markomban tartom, meg sem rebben, meg sem szusszan, csupán élettelenül, kővé dermedten lapul. Kartonpapír csomagolásából ollóval szabadítom ki. Kő, papír, olló, pedig a játék még el sem kezdődött. Széthajtogatom hosszában, hallom, ahogy elgémberdett, gyűrött szálai megrázva magukat kinyújtóznak. Életre kelnek. Felsóhajt, levegőt vesz, elém tárja magát teljes valójában. Ámulatba ejt, közben a szekrényből apró résen elősejlő piros féltékeny fényjátékba kezd. Becsapom a szekrényajtót, az most nem érdekel. Tapogatom, szagolom, tekergetem magam körül ezt a még ismeretlent, szemem beleszédül királykék színébe, kezemet elnyeli mélysége. Próbálj fel! Hallom néha a boltokban egy-két ruhától, de ez itt mást sziszeg, ahogy testemen ide-oda siklik. Ne próbálj ki, ne próbálj fel, csak egyszerűen viselj! Nincs próba, nincs vacakolás. Belebújtatom lábfejemet, egyiket az egyik szárába, másikat a másikba. Máris körülfogja combomat, megragadja derekamat, otthonosan, kényelmesen feszül testemen. Követi lábam mozdulatait, vagy lassan inkább a lábam az övéit. Táncolunk, pörgünk eggyé válva, nem emlékszem már, ki voltam nélküle. A csípőm libben jobbra és balra, nőiesen, izgatóan, mint még soha eddig. Besame, besame mucho! Egyik láb, másik láb, mozognak, mint a tenger szenvedélyes, kék hullámai. Jobb és bal, harmadik láb, negyedik láb. Az új belépő hamar felveszi a ritmust, velünk együtt ring. Kék lábaim kék farmeres társakat kapnak. Egyszerre mozdulnak összhangban, hintáznak, egymásra csavarodnak, összeforrva forognak. Csípőm már izzadt, forró tenyerébe simulva csúszkál, új kékségem gördül lejjebb és egyre lejjebb. Vedlek, kilépek önmagamból, s már megint nem emlékszem, ki voltam ezelőtt. Talán csak egy testszínű, könnyen sikló ruhadarab vagyok én is, aki meghódít és behódol. Kemény férfitalp lép a padlón fekvő, összerándult harisnyára, melynek fájdalmát még nem érzem.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: