Az írásról

Miért az írás?
Amióta az eszemet tudom… Nem, ez így nem igaz. Nem írok olyan régóta. Vagy nem tudom olyan régóta az eszemet. A dolog néhány évvel ezelőttre vezethető vissza és rémesen egyszerűen történt: azt éreztem, hogy írnom kell, leültem hát a gép elé, és pötyögni kezdtem. Az már teljesen mindegy, hogy mit. Talán nem is emlékszem rá, de az érzésre igen: a szabadság, a flow… Azóta voltak kisebb-nagyobb kihagyások, de most itt az ideje, hogy teljes gőzzel gyakoroljam, csináljam. Az írás a legalapvetőbb, legtermészetesebb önkifejezési forma számomra. Van idő, van tér, nincsenek korlátok (maximum a sajátjaim), nem jön egyből közvetlen reakció (hacsak nem áll valaki a hátamnál, de ez nem jellemző). Az idő tényleg nagyon fontos tényező. Nekem mindenhez idő kell, és úgy vettem észre, hogy jóval több, mint másoknak. Időre van szükségem ahhoz, hogy felfogjak és megértsek dolgokat, hogy összeszedjem a gondolataimat, hogy megfogalmazzam azt, amit közölni szeretnék. Sokáig azt hittem, hogy ez óriási hiba, és így esélyem sincs bármi jelentőset elérni, de most már elfogadom magamat így. Van, amin nem lehet változtatni és nem is lenne érdemes, viszont lehet tanulni, gyakorolni és fejlődni. Az írással kapcsolatban például az időbeosztást, a koncentrációt.

Magányos tevékenység, társas műfaj
Az írás magányos tevékenység, rajtam kívül senki más nincs jelen, nincs hát külső megfelelési kényszer. Nem kell érzéseket elfojtani, keretekbe zsúfolni a személyiségem azon jegyeit, melyeket ellenszenvesek lehetnek mások számára, vagy nem felelnek meg az erkölcsi korlátoknak. Nem kell valamilyen szerepben tetszelegni. Régebben úgy tűnt, könnyebb mindezt írásban megvalósítani, de azóta már másképp látom. Az írás játék, de nem az az egyszerű fajta. Kőkemény játék az élettel és önmagammal. És annál izgalmasabb, minél őszintébb és hitelesebb. Vagyis őszintének kell lenem önmagamhoz, ami sokszor nem könnyű. Őrülten interaktív játék. Írásaim az én valóságomból, érzésvilágomból jönnek létre, én alakítom kedvemre azokat. Én dobok, aztán lépek. Először. Aztán jön a leírott anyag, ami visszahat rám, adott esetben hat a környezetemre, és akár számomra ismeretlen emberekre is. Ez a jó benne, ez az izgalmas. De előfordulhat, hogy nagyobbat és erősebbet lép nálam, és én sérülök. Bármi megtörténhet. Egy teniszlabdába ütök, de akár egy medicinlabda is visszajöhet. Vagy pingpong. Vagy semmi.

Írni, gátlástalanul
Life is very long, mondja T. S. Eliot. Az élet nagyon hosszú. Nem ő volt az első, aki így vélte és valószínűleg nem is az utolsó, de ő merte leírni, ezért neki tulajdonítják, és az ő nevével együtt emlegetik. Ez nem az én fejemből pattant ki, ezzel a gondolattal kezdődik az Augusztus Oklahomában című film (érdemes megnézni). Vagyis merni kell írni, gátlástalanul, görcsök nélkül. Lehet, hogy néha unalmas leszek, modoros, vagy közhelyes, de ami biztos: szívből fog jönni.