Gondolatlabdák

Nemrég egy előadáson jártam a Thália Színházban, amelyben Nagy Enikő, Szabó Győző és Csernus Imre szerepelt: egy nő, egy férfi, illetve egy pszichiáter. A téma pedig egyértelműen a párkapcsolat volt. Az, hogy részben improvizatív lesz, nem volt titok, de hogy emellett interaktív is, arról halvány sejtelmem sem volt. Ha lett volna, valószínűleg nem az első… Tovább »

Egyszer egy művész csávó –  aki mellettem ült a bárpultnál – azt mondta nekem, hogy ő az életből merít. Éppen elmerengve kavargattam a vörösboromat, rózsaszín szívószállal. Bárhol, bármit kérek, mindig szívószállal. Lehetőleg rózsaszínnel. Vagy esetleg lilával, de legrosszabb esetben is kékkel. Többször hagytam már faképnél a pincért, vagy azért, mert nem tudott eleget tenni kérésemnek,… Tovább »

Kedves szorongásaim! Megszoktam, hogy ha levelet írok, vagy kedves, vagy tisztelt megszólítással kezdem. Mivel mi – sajnos – eléggé közeli, sőt mondhatni, intim viszonyban állunk egymással, ezért a tisztelt semmiképp sem jöhet szóba, marad hát a kedves. Lássátok, milyen jófej, kezdeményező, kommunikációra nyitott gazdátok van. De előrebocsátom: nem cuki-muki bájcsevegés céljából kezdtem levelembe. Rohadtul kétségbeesett,… Tovább »

Ritkán érzem, hogy valami simogatja a lelkem. Talán régebben másképp volt. Talán nem. Nem is tudom. Olyan furcsa ez. Egyszer csak kezdi elönteni a testemet. Lágy. Meleg. Bizsergető. Mámoros. De mennyire mámoros. A súlytalan szabadság pelyhes, hófehér szárnyaival finoman suhogva megérkezik a szobába. És én ezt érzem. Magamnál vagyok. Sőt, a legmélyebb önmagamnál. Amaz szemben… Tovább »

Ma reggel korán ébredtem, még visszaaludhattam volna, de nem ment. A gondolatok nélküli állapot nem tartott sokáig. Jobb oldalamon feküdtem, és nem akartam érezni semmit. Vissza kellene még aludni, van még időm, mondogattam magamban. Nem akartam tudomásul venni a könnycseppek játékát: jelzik, hogy itt vannak, jelen vannak, végigcsúsznak az orromon és arcomon, aztán beleivódnak a… Tovább »

A szeretet igazi trendi szóvá vált. Gyakran használjuk, gyakran esik szó róla. Ha bekapcsolom a tévét, valamelyik beszélgetős műsorban tuti, hogy a szeretetről csevegnek. És nem csak azok, akik éppen ott ülnek. Szeretetről szónokolnak a politikusok, vallási vezetők, művészek, pszichológusok és pszichiáterek, spiritualitással foglalkozók, szeretetről írnak/írtak tömérdek könyvet, cikket, stb. Miért? Mert az emberek többsége… Tovább »

/Szabó Magda Für Elise című regényének margójára/ “A világ sokféle – mondta anyám, olyan csendesen, ahogy kertünkben a gallyak zizegnek –, ha életben akarsz maradni, sok tekintetben engedékenyebbnek kellene lenned a világhoz, amibe születtél. Nem azonosnak vele, csak hasonlóbbnak.” Hát Isten veled drága Cili, nem tartott sokáig a házasságod. Dódi végül nem írta meg, hogy… Tovább »

Nemrég azon vitatkoztam egy közeli hozzátartozómmal, hogy lehet-e általánosítani. Lehet-e arról beszélni, hogy milyen mondjuk egy adott nép? Szerintem lehet, sőt szükséges is. Mert kiváló kiindulási alap egy minőségi vitához vagy párbeszédhez. Az általánosítás nem alaptalan, hiszen vannak specifikus tényezők: történelem, kultúra, földrajzi adottságok, éghajlat, gazdasági helyzet, stb. Az pedig természetes, hogy aki egy kicsit… Tovább »

A vágy nem tud közömbös maradni. Meglapul valahol mélyen egy ideig, de nem az a fajta, ami sokáig bírja a magányt. Elkezdi hát küldözgetni jeleit, s a fogadtatástól függően változtat a gyakoriságon és az intenzitáson. A végén pedig vagy őrülten hálás vagy embertelenül kegyetlen lesz. A vágy abban tud igazán felszabadulni, aki a saját életét… Tovább »

Félelemfüggő vagyok. Mióta? Nagyon régóta. Talán mindig is az voltam. A szót először Csernus dokitól hallottam, illetve azóta is csak tőle, úgy tűnik, ez az ő egyéni szóalkotása. Gondolhattam volna azt, hogy áh, ez hülyeség, és ha nem alkohol-, drogfüggésről, vagy más szenvedélybetegségről van szó – márpedig esetemben nem ezekről van szó -, akkor abba… Tovább »